Egészen friss és egyben szomorú hír: Elton Brand számára 29 találkozót követően befejeződött a szezon…
Mégsem tartott sokáig Elton Brand visszatérése. A 76ers és az UFC-ban a Kavbojok erőcsatárára vállműtét vár, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára. Brand nyáron hatalmas reményekkel szerződött Philadelphiába a Los Angeles Clipperstől. A PF 80 millió dolláros szerződést kötött a nyáron a Phillyvel.
Egy cseréről is szót kell ejteni:
A Milwaukee Michael Reddet (Gaboni Fazserok), míg az Orlando Jameer Nelsont (Pacey Blue Devils) vesztette el erre az idényre. A két csapat most egy egymást kölcsönösen segítő cserét ütött nyélbe. Bár egyetlen játékos sem érdekelt az UFC ligában, de egyéb – igazolt játékosokat érinthető – cseréket ezzel semmissé tett.
A csere alapján a Magichez igazolt az irányító Tyronn Lue, aki majd Anthony Johnsonnal próbálja együtt helyettesíti Nelsont. Lue ellenértéke az SG Keith Bogans lett, aki pedig Redd kiesése révén alaposan meggyengült hátvédsort igyekszik segítni.
Ezzel eldőlt, hogy mégsem a Raymond Felton, Earl Watson duó közül került ki Nelson utóda. Ezekben a cserékben várhatóan szerepelt volna ellenértékként J.J. Redick (Pacey Blue Devils) is, ám immár mindez csak történelem.